Paul Newmanről!
A Verdák c. film megalkotója többek között!
Paul Leonard Newman
Élete
Clevelandi zsidó kereskedő második fiaként született – ereiben német és magyar vér is csörgedezik. Apja azt szerette volna, ha a sportcikkekket árusító üzletét veszi át – nem is volt felhőtlen a viszonyuk. 18 évesen a II. világháború idején pilóta szeretett volna lenni, de színvaksága miatt alkalmatlannak bizonyult. A Kenyon Egyetemen tanult angol irodalmat és közgazdaságtant. Később a Yale Egyetem drámaszakán tanult, majd az Actor's Studioban. 1958 óta él boldog házasságban második feleségével Joanne Woodward színésznővel.
1954-ben debütált a Broadwayen a Piknik című drámában, majd televíziós és filmszerepek következtek. 1958-ban már Oscar-díjra jelölik a Macska a forró bádogtetőn című filmben nyújtott alakításáért. Összesen nyolc alkalommal jelölték, s kétszer meg is kapta a legjobb színésznek járó díjat: Martin Scorsese A pénz színe, valamint a Senki bolondja című filmekben nyújtott alakításáért.
1968 óta rendez, első filmje a Rachel, Rachel volt. Producerkedik is, továbbá prémium spagettiszószokkal és salátadresszingekkel foglalkozó cége van, melynek teljes nyereségét jótékony célra fordítja.
Filmjei
* Verdák (2006)
* A kárhozat útja (2002)
* Pénzt és életet (2000)
* Üzenet a palackban (1999)
* Rejtélyes alkony (1998)
* A nagy ugrás (1994)
* Senki bolondja (1994)
* Mr. & Mrs. Bridge (1990)
* Blamázs (1989)
* Fat Man és Little Boy (1989)
* The Glass Menagerie (1987) csak rendező
* A pénz színe (1986)
* Harry & Son (1984)
* Az ítélet (1982)
* Szenzáció áldozata (1981)
* Az idő szorításában (1980)
* Jégtörők (1977)
* Buffalo Bill és az indiánok (1976)
* Pokoli torony (1974)
* A nagy balhé (1973)
* A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre (1972) rendező
* Pocket Money (1972)
* The Life and Times of Judge Roy Bean (1972)
* WUSA (1970)
* Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969)
* Győzni Indianapolisban (1969)
* Bilincs és mosoly (1967)
* A hallgatag ember (1967)
* Szakadt függöny (1966)
* Lady L (1965)
* Az erőszak (1964)
* What a Way to Go! (1964)
* A díj (1963)
* Az ifjúság édes madara (1962)
* Párizs blues (1961)
* Exodus (1960)
* Macska a forró bádogtetőn (1958)
* Hosszú, forró nyár (1958)
* Sziget a napon (1957)
* A kínpad (1956)
* Valaki odafönt (1956)
|