Fekvése:

A város az Alpokalján, a Perint és Gyöngyös patakok lapályán fekszik, ott, ahol a Kisalföld sík vidékét az Alpokalja dombos-hegyes tájai váltják fel.

Nevének eredete:

Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárokat. Német neve, Steinamanger jelentése: kő a mezőn. A név a földrengésben és a népvándorlás viharában elpusztult római Sabaria romjaira utal. A latin Sabaria a városon átfolyó mai Gyöngyös-patak ókori Sibaris nevéből származik, e név a patak ausztriai szakaszán a mai napig fennmaradt Zöbern alakban. Eredete az indoeurópai seu (= nedv, vizes) szóra megy vissza. Napjainkban a Sabaria elnevezés helyett a Savaria változatot is használják.

Címere:

A város címeréről az önkormányzat 8/1991 (V.23.) sz. rendelete szól. A város címere, mely egy 1734-ből származó polgári könyv kezdőlapján szerepel, a Gyöngyöskapu a fal egy részét és a kapu fölött álló kis tornyot ábrázolja. A torony egyik oldalán egy csillag, a másikon a félhold áll. Ezt a címer alkalmazták már a város által kiállított régi pergamen okmányokon is, mint függő pecsét, így például a megyei levéltárban őrzött, 17. században kiállított megyei házvásárlási okmányon.

Demográfiai adatok:

Szombathely lakossága a rendszerváltást követően drasztikusan csökkeni kezdett az országos mutatókkal egyetemben. A következő táblázatban láthatjuk miként változott a város népességszáma 1900-tól:

• 1900 - 29 595
• 1910 - 36 794
• 1920 - 41 781
• 1930 - 45 918
• 1940 - 50 469
• 1950 - 47 186
• 1960 - 54 758
• 1970 - 65 297
• 1980 - 82 851
• 1989 - 87 997 ( népességi rekord )
• 1990 - 85 617
• 2000 - 81 228
• 2004 - 80 154
• 2005 - 79 926
• 2007 - 79 534
• 2008 - 79 300

Szombathely története:

A város ókori története (Savaria):

Szombathely területe ősidők óta lakott, amelyet az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a Borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd katonai tábort létesítsenek. A település a katonák és kereskedők folyamatos letelepedése folytán egyre növekedett, de igazi várossá csak akkor fejlődött, amikor Kr. u. 43-ban Tiberius Claudius császár colonia rangra emelte. Neve ettől kezdve Colonia Claudia Savariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) lett. Mint római jogú város polgárai, Savaria lakói a római polgárok teljes körű jogait élvezték, a város fokozatos virágzása az egész környék fejlődésére jótékonyan hatott. Nerva előbb felmentette a polgárokat az adózás alól, Traianus pedig lándzsás légiót alapított az itteniekből. A város Felső-Pannónia (Pannonia Superior) vallási központja lett, császári palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között.

A kereszténység terjedése elérte Savariát is. Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgálta Szent Quirinus sisciai püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba, malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált két társával Szent Rutilus, Szent Iréneusz és sok más névtelen keresztény, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknek Nagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, ő a szarmaták elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Savariában is. A császár uralkodása alatt átszervezte a tartományokat és Savariát Pannonia Prima tartomány székhelyévé tette. Ez az időszak a város ókori virágzásának tetőpontja, népessége jelentősen megnőtt, nagyszabású középületek, hivatali épületek, közfürdők, színházak, templomok, bazilikák épültek, melyek közül kiemelkedik a Szent Quirinus bazilika és a pompázatos császári palota. A város ekkor egy valóságos kis Róma képét mutatta. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett.

Valentianus császár halála után 377-ben a hunok kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük szövetséges barbár népek hódítását, de a falakkal körülkerített város még ellenállt a népvándorlás özönének. A várost csak 441-445 között Attila hun király tudta elfoglalni. A hunok pusztítását a 456-ban bekövetkezett földrengés tetőzte be, amely lerombolta a várost^[1].

A szombathelyi ferences templom

A város a középkorban:

A súlyos pusztítások ellenére a város folyamatosan lakott maradt, városfalait helyreállították, a római épületek helyére azok anyagának felhasználásával kevésbé pompázatos lakóépületek épültek. A falak védelmet nyújtottak a lakosság számára. A latin nyelvű lakosság ugyan nagyrészt Itáliába menekült, de helyükre keleti gótok, majd longobárdok érkeztek, akik keveredtek a helyi lakossággal. 567-ben Alboin longobárd király behívta szövetségesül a Baján kagán vezette avarokat, akik segítségével legyőzte a gepidákat. Az új szövetséges azonban túl erősnek bizonyult, így a longobárdok Itáliába távoztak, helyükre avarok, majd azok segédnépeiként szlávok érkeztek. A 8. századra azonban az avar hatalom meggyengült és 795-ben a frank sereg döntő vereséget mért rájuk. A hadjáratból hazafelé tartó Nagy Károly frank király elzarándokolt Szent Márton szülővárosába, Sabariába.

805-ben Nagy Károly az avarok szállásterületéül a Duna és Sabaria közti területet jelölte ki. Arnulf frank király 875-ben a várost a salzburgi érseknek adta. Valószínűleg ekkor épült meg az egykori római központi fürdő épületének felhasználásával a vár is, amely kezdetben egy erődített lakótorony lehetett. Átmeneti morva uralom után 900 körül a várost elfoglalták a magyarok.

1009-ben Szent István a várost az újonnan alapított győri püspökségnek adta. Sokat szenvedett 1042 és 1044 között a III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel közötti harcokban, de még többet a tatárjáráskor. Ekkor a tatárok bevették és teljesen elpusztították a várost, a lakosság a környező erdőkben ásott vermekben keresett menedéket – az erdőt a nép sokáig vermes erdőnek nevezte.

1407-ben Szombathely városi rangot kapott. 1440-ben a város mellett győzte le Cillei Ulrik hada I. Ulászló király seregét, majd a felek itt kötöttek békét 1441. április 19-én. Alig fél évszázad múltán III. Frigyes császár fiának, Miksának serege ostromolta meg a várat, de Tamás győri püspök várőrsége az ostromot még visszaverte, 1490-ben azonban a város mégis Miksa birtokába került. 1491-ben a pozsonyi szerződés a várost visszaadta Ulászlónak. A város a győri püspökök kegyéből számos szabadalommal és kiváltsággal rendelkezett. Fejlődősére nagy befolyással volt, amikor 1578-ban az országgyűlés határozata alapján a vasvári káptalant Szombathelyre költöztették át, ettől kezdve Vas vármegye székhelye lett. Ekkor a vár körüli addig üres területekre új épületeket emeltek, iskolái a jezsuiták irányítása alatt nagy virágzásnak indultak.

A fellendülésnek 1605-ben Bocskai István hadjárata vetett véget. A Némethy Gergely vezette több ezres sereg megostromolta és bevette a várost és a várat. A városi levéltár iratait Németújvárra menekítették, de azok az ott keletkezett tűzben megsemmisültek.

A város története az újkorban:

Az újkor kezdetén a töröktől való állandó félelem tartotta rettegésben a várost. 1664-ben a a török sereg egészen Szentgotthárdig hatolt be a vármegyébe, de ott vereséget szenvedett. 1683-ban újabb nagy török hadjárat indult Bécs ellen, a Bécs alatt vereséget szenvedett török sereg fosztogatva vonult vissza, de Szombathelyt a városfalak ezúttal is megvédték. A török kiűzése nagy megkönnyebbülést jelentett a városnak is, és mivel a 17. század végi kuruc harcok nem érintették, viszonylag békésebb időszak következett.

A Rákóczi-szabadságharc hírére a város a fejedelem mellé állt, 1704-ben 36 hajdút állított ki és nagy mennyiségű ellátmányt szállított Ocskay László táborába. Rövidesen azonban császári hadak szállták meg és 1705 novemberéig császári kézen maradt. Ekkor a Heister tábornokot Szentgotthárdnál megszalasztó Bottyán János kuruc serege szabadította fel. 1706 elején ismét császári kézre került, de az év végén újra a kurucok voltak az urai. 1707 elején maga Bottyán is a városban rendezte be főhadiszállását. Két hónap múlva Rabutin császári serege vonult be a városba, júniusban már újra a kurucoké volt. Bottyán felkelésre szólította fel a környék nemességét és a felhívásra 7000 fegyveres gyűlt össze, mellyel Bottyán Stájerországra támadott. Válaszul Stahremberg tábornok császári serege tört be az országba és a város 1710-ben császári kézre került.

A szombathelyi székesegyház:

Alig ért véget a hadak pusztítása, júniusban szörnyű pestisjárvány sújtotta a várost, amelynek 2000 lakos esett áldozatul. A csaknem kipusztult városi népességet a környékről bevándorlókkal pótolták, akik legnyagyobb része Kőszeg, Rohonc és Pinkafő környékéről bevándorolt németajkú polgár volt. A város magyar polgárságát elveszítve ettől kezdve német jelleget öltött, ezzel a város virágzásának új szakasza indult meg. Zichy Ferenc győri püspök támogatásával 1772-ben megépült a gimnázium, majd 1777-ben Mária Terézia királynő megalapította a szombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és nagy látókörű embert, Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök máris nagy lendülettel látott munkához, lebonttatta a rossz állapotú várat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes. 1793-ban megnyílt a a bölcseleti iskola, ahol gróf Széchenyi István is tanult.

A vármegyeháza

1809-ben I. Napóleon francia hadai vonultak be a városba és város piacterén kisebb harc bontakozott ki a várost védő magyar nemesi sereg és a franciák között. A franciák 110 napig tartották megszállva a várost, ezalatt tervezték francia mérnökök a Megyeházát és a Szily János u. és a Petőfi Sándor u. sarkán álló épületet. Az 1817-ben keletkezett nagy tűzvészben a város kétharmada leégett, 1831-ben pedig kolera pusztított.

Az 1848. márciusi pesti forradalom híre itt is nagy lelkesedést keltett. A megyei közgyűlés március 17-én Horváth Boldizsár főjegyző vezetésével elfogadott egy 16 pontból álló petíciót, amelyben hitet tett az új eszmék mellett. Kossuth szavára a város is megmozdult, december 10-én a székesegyházban nagy ünnepséggel szentelték meg a 44. honvédzászlóalj zászlaját. December 28-án császári csapatok szállták meg a várost és a nemzeti jelképek eltávolítására szólították fel a lakosságot. A harcok Szombathelyt nem érintették, mindvégig császári kézen maradt.

1866-ban a porosz-osztrák háború költségeihez a város 13 önkéntessel és pénzzel járult hozzá. 1867-ben, a kiegyezés utáni új kormány igazságügyi minisztere a város képviselője, Horváth Boldizsár lett. Neki is köszönhető, hogy a város a 19. század utolsó évtizedeiben gyors fejlődésnek indult, lakossága elérte a 20 000 főt. 1865-ben megépült a nagykanizsai vasútvonal, majd az 1871-es és 1872-es újabb vasútépítések a várost a Nyugat-Dunántúl közlekedési csomópontjává tették. 1885-ben a szomszédos Ó-Perint és Szentmárton községeket egyesítették a várossal.

A város fellendülésének nagy korszaka Éhen Gyula polgármester idején kezdődött. 1895 és 1902 között megépült a vízvezeték- és csatornahálózat, az utcákat szilárd burkolattal látták el. Új közlekedési eszközként megjelent a villamos, amely a vasútállomást kötötte össze a városközponton keresztül kelet-nyugati irányban a Kálvária templommal. Felépült a városi Kaszinó és a Nagyszálló épülete. Megalakult a Fehérkereszt Egyesület és megépült a gyermekmenhely, amely a vidéken az első ilyen intézmény. Megalakult a városi Kultúregyesület, a városban pezsgő társadalmi élet alakult ki. Négy évtized alatt a város lakossága megnégyszereződött. Brenner Tóbiás polgármestersége alatt 1904-ben megindult a zenei oktatás a Zeneiskolában, megalakult a város szimfonikus zenekara. Megépült a városi Kioszk épülete, a népfürdő, a múzeum, a domonkosok és a karmeliták kolostora és az erdei iskola. Emellett számos díszes palota épült a belvárosban is.

A modern Szombathely kialakulása:

Az I. világháború és annak következményei visszavetették a város fejlődését. A trianoni békeszerződés következtében Vas vármegye elveszítette nyugati – többségben német ajkú – területeit. Az országhatár mindössze 10 km-re került a várostól. Ezzel a város megszűnt Nyugat-Magyarország központja lenni. A város egyik színhelye volt az első királypuccs eseményeinek. Ide érkezett 1921. március 26-án IV. Károly király, és a püspöki palotában tanácskozott a Teleki-kormány képviselőivel. A város hatalmas lelkesedéssel fogadta, innen indult Budapestre, ahol a puccskísérlet kudarcot vallott. Kiheverve a hanyatló korszakot az 1920-as évektől újabb fejlődési korszak kezdődött. Új városrendezési terv készült. Ekkor épült az új városmajor, a csendőrlaktanya, a Leánygimnázium, a Női felső kereskedelmi iskola, a gazdasági szakiskola, az új városi bérpalota. Tisztviselői lakások és száz új szükséglakás is épült. Bővítették a városházát és a vízműveket. 1926 és 1929 között megépült a megyei kórház, az egész Dunántúl akkori legmodernebb kórháza.

A Savaria nagyszálló

A II. világháború eseményei nagy megpróbáltatásokat hoztak a városnak. A menekülő nyilas államhatalom intézményei Szombathelyen és környékén rendezkedtek be, ennek következtében 1945. március 4-én a szövetséges légierő nagy erejű csapást mért a városra. A halottak száma több százra rúgott. A belváros épületeinek jelentős része pusztult el, köztük a székesegyház és a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg. A támadás következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett városa lett.

A háború után a város területe a környező községek csatlakozásával növekedett. 1956-ban a város népe is lelkesedéssel fogadta a forradalmi eseményeket. Megalakult a Forradalmi Bizottság és a Nemzetőrség. November 4-én az oroszok váratlanul rajtaütöttek a Nemzetőrség épületén és az ott tartózkodó fiatal nemzetőröket válogatás nélkül meggyilkolták. Az első nagyobb lakótelep a Derkovits-lakótelep építése 1963-ban indult. Ezután egymás után épülnek a modern lakótelepek: a KISZ-, a Joskar Ola-, a Stromfeld-, majd az Oladi lakótelep. A városban új nagyüzemek épültek, melyek közül legjelentősebbek a Latex, a Remix, a Falco forgácslapgyár, majd a 70-es években a Rába futóműgyár.

A 80-as években átszervezték a belváros forgalmát, a Fő térről kiiktatták a gépjárműforgalmat és az új, széles Thököly utcára terelték. Megépült a belső, majd a külső körgyűrű is. Megnyílt a Megyei Könyvtár épülete, fedett uszoda, képtár épült. 2000-ben felújították a város hagyományos történelmi karneválját, mely nemzetközi hírű eseménnyé nőtte ki magát.

A 20. század folyamán a városhoz csatolták Gyöngyöshermán, Gyöngyösszőlős, Herény, Kámon, Olad, Szentkirály, Zanat és Zarkaháza községeket.

A rendszerváltás után a városnak SZDSZ-es polgármestere lett Wagner András (1990-1998) személyében akit Szabó Gábor – Fidesz (1998-2002) majd dr. Ipkovich György – MSZP követett.

Az Európai Unióhoz való csatlakozással új lehetőségek nyíltak a város előtt, hogy a nyugat-magyarországi és dél-burgenlandi térség központjává váljon. Ma a Nyugat-Dunántúli régió egyik központja.

Testvérvárosok:

A testvárvárosok elhelyezkedése a város új Fő terén, a Claudia cukrászda mellett látható kövön is megtekinthető.

Szombathely testvérvárosai a következők:^{[3] [4]}