|
Székesfehérvárról!
 Székesfehérvár megyei jogú város a Dunántúlon, a Közép-Dunántúli régióban, Fejér megye székhelye. Az egyik legnagyobb múltú magyar város, hajdani királyi székhely.
Fekvése:
Budapest és a Balaton között félúton fekszik, a Móri-árok déli végénél, a Velencei-tótól 10 km-re. Budapest felől a 7-es főúton illetve az M7-es autópályán érhető el. Vasúton Budapest felől a nagykanizsai vonalon közelíthető meg, de több más irányban is rendelkezik kapcsolattal.
Demográfiai adatok:
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a város népessége 102 057 fő, ebből 98,9% magyar, 0,4% cigány, 0,3% német, 0,04% szlovák, 0,36% egyéb. Lakott lakások száma: 38 956
Székesfehérvár lakossága a rendszerváltás óta fokozatosan csökken. Sokan attól tartanak hogy népessége olyan drasztikusan lecsökken hogy már 100.000-en sem fogják lakni 2010-re.Ez pedig azt jelentené, hogy az ország nagyvárosainak ( Magyarországon csak a 100 000 főnél népesebb városokat hívjuk nagyvárosnak ) száma 9-ről lecsökkenne 8-ra. 2007-től elindult a lassú népesség növekedés. Székesfehérvár lakosságszámának változása 1900-tól:
- 1900 - 32 167
- 1910 - 36 125
- 1920 - 39 109
- 1930 - 40 714
- 1940 - 47 968
- 1950 - 41 534
- 1960 - 56 726
- 1970 - 78 789
- 1980 - 103 310
- 1989 - 113 935
- 1990 - 105 119
- 2005 - 101 465
- 2006 - 101 299
- 2007 - 101 600
- 2008 - 101 755
Története:
A középkori romkert, nemzeti emlékhely
A Szent Anna kápolna a bazilika szomszédságában. A késő gótika időszakában épült 1485 körül. A város egyetlen megmaradt gótikus épülete
A város területén már az újkőkorszakból (i. e. 5. évszázad) is található emberi település nyoma. A római korban a közeli Gorsium a Balaton és a Velencei-tó között kereskedelmi utak fontos csomópontja volt. Ezen a területen keresztül vezettek a kereskedelmi utak a Móri-árkon és Veszprém környékén keresztül északra és nyugatra, délkeletre a Balkán-félszigetre, északkeletre a dunai átkelőhely felé (a mai Budapest területén), és végül a Balaton partjainál az Adria és Itália felé. Fehérvár ma is a Dunántúl vasúti és közúti csomópontja.
A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba Regia volt.
István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is (1003–1038). (A bazilika azonban egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron nem alapított püspökséget, valószínűleg az egyházi és világi hatalom szétválasztásának szándékától vezérelve. A város egyházi jelentőségét a középkorban az itt működő tekintélyes társaskáptalan adta.) Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot. 1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron.
A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. 1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.
1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A 13. század és a 15. század között az okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg.
A mohácsi csatát (1526) követően Buda 1541-ben került a török kezére, majd 1543-ban Fehérvár is elesett. Innentől 1688-ig a város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. A török hódoltság idején a város lakosságának nagy része elmenekült, az élet a városban szinte lehetetlenné vált. A megszállók csak néhány épületet emeltek, és sokat leromboltak, illetve az elhanyagolt épületek rommá váltak. Ennek a pusztulásnak esett áldozatul a középkorban még Európa-hírű pompás királyi bazilika is. A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári szandzsákjának volt a székhelye.
A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. A későbbi Habsburg uralkodók a törvénykezési napot a hozzájuk közelebb eső Pozsonyba helyezték át, és ott is koronázták magyar királlyá őket, királyi székhelyük pedig Bécs volt. A 18. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, például a ferences templom és rendház építése, a jezsuiták templomépületei. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek. A város fejlődése az 1720 és 1870 közötti képeken jól követhető. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökség székhelyévé tette a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat felhasználtak az egykori templom kövei közül.
A reformkori nemzeti öntudatra ébredés hatása olyan erős volt, hogy a túlnyomórészt német lakosság is fokozatosan beolvadt a magyarságba. 1848. március 15-én a fehérvári polgárság és fiatalság is csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom és az azt követő szabadságharc leverése után az időközben óriásira nőtt Budapest árnyékában Fehérvár alig iparosított agrárvárossá vált.
A királyi törvényszéknek, a megyei főügyészségnek és a fogháznak (ma Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) helyt adó épületkomplexum 1902-ben készült el
A két háború között, a trianoni békeszerződés után viszont fellendülés következett be, a háborús előkészületek miatt több nagyüzemet alapítottak.
A II. világháború után erőltetett iparosítás következett. Többek között alumínium-hengerművet és motorjárműgyárat alapítottak. A város életében hosszú ideig az Ikarus autóbuszgyár és a Videoton rádió- és televíziógyár volt a legfontosabb munkáltató. Az 1945-ben még csak 35 ezer lakost számláló város lélekszáma az 1970-es évekre 100 ezerre nőtt. A középkori városfalakon kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a székesegyház, a püspöki palota és a Városháza.
Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és kiállítottak. A Romkert-ben találhatóak a románkori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból.
A római katolikus püspöki székesegyház a belváros legmagasabb pontján
Épületek:
A székesegyház bejáratának részlete a város címerével
|
A Fő utca részlete a ciszterci templom bejáratával és az István Király Múzeummal
|
A püspöki palota főkapuja
|
|
A Fekete Sas Patikamúzeum főbejárata és utcai homlokzata,
|
A vasútállomás szocreál ablaka
|
Emlékművek és szobrok:
|
|
A Mátyás-emlékmű oldalfala
|
|
|
Erdei Dezső: Varkocs György várkapitány szobra
|
A Püspöki Palota mögött látható Szent László király szobra, Schwalm László 1995-ös alkotása
|
|
Játszó fiúk, Ferenczy Béni 1947-es alkotása, köztéri bronzszobor a Lakatos utcában
|
|
|
Tízes huszárok emlékműve, Pátzay Pál 1939-es alkotása
|
|
|
Testvérvárosai:
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
