|
Tatabányáról!
 Tatabánya megyei jogú város, Komárom-Esztergom megye és a Tatabányai kistérség székhelye.
Fekvése:
A megye déli részén, a Gerecse és a Vértes közötti völgyben (Tatai-árok) fekszik, a fővárostól 55 km-re. Helyzeténél fogva forgalmi csomópont, nem csak megyei, hanem regionális és országos szinten is. Az M1-es (E60, E75) Bécs – Budapest autópálya érinti, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal átszeli a várost. A környék minden településével és az ország nagyobb városaival autóbuszjáratok kötik össze.
Története:
Tatabánya területe már az ősidők óta lakott. Számos lelet bizonyítja, hogy területén a kőkorszak óta folyamatosan élnek emberek. Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítéshez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.
A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16. században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, minek következtében a lakosság római katolikus lett.
Az 1785-ös népszámlálás adatai szerint Alsógalla lakossága 580 fő, Felsőgalláé pedig 842 fő volt. Akkoriban fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét. 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, minek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet[1], a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven. Ebben az időszakban az ipar és a kereskedelem sokszínűbb lett, és jó néhány új társaság (cementgyár, téglagyár) jelent meg. A helyi lakosok élete felpezsdült, helyi újságok jelentek meg, szociális és kulturális szerveteket alapítottak.
Községek egyesítése:
Tatabánya központjának látképe a Kő-hegyről
Már az 1920- as 1930- as években is hallani lehetett a községek egyesítéséről. Ez a kérdés nagy jelentőséggel bírt politikai szempontból is, hisz a négy bányaközség a haladó, demokratikus erők egyik országosan a legnagyobb területi központja volt.
1945 nyarán helyi kezdeményezésre a Tatán működő járási igazoló bizottság mellett a tatabányai igazoló bizottság is megkezdte tevékenykedéseit. 1945. június 12-én a munkáspártok képviselői és a szakszervezetek megbízottjai a négy községből ennek az igazoló bizottságnak az újjáalakítását kérték. 1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője Tatán találkoztak a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat.
A háborús károk jelentősen befolyásolták a döntéseket, hisz sok idő, pénz és energiába került a helyreállítás. A községek féltették önállóságuk elvesztését, és tartottak a háttérbe szorulástól is nagyon. Hosszas tárgyalások után végül Bánhida, mely a legnagyobb károkat szenvedte el a háborúban, beleegyezett a csatlakozásba.
November 24-én Alsógalla elutasította az egyesítést, mert ez a terület rendelkezett a legmagasabb szintű közművekkel, jó állapotban voltak a központi épületei, és féltek, hogy lelassul a fejlődésük, más részek pedig gyorsabban gyarapodnak majd. 1946. június 24-én ismét napirendre került az egyesítésről szóló kérdés, ahol már Alsógalla is csatlakozott.
Megkezdődött ezzel a szervező munka is. Október 1-jén a négy községi képviselő-testület összejött, ahol a vagyoni helyzeteket megbeszélték, valamint saját feloszlatásáról is szó esett. Tatabánya, megyei városnak ezzel a döntéssel új képviselőtestülete lett (30 fő MKP, 25 SZDP, 4 szakszervezeti és 1 FKgP), mely 60 főből állt.
1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.
A második világháború után a régi üzemek, szervezetek, épületek felújítása után újra megnyitották a bányákat is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a lakosság számára is, ami rohamosan növekedésnek indult, és a csúcsot az 1980-as évek közepén érte el, ekkor a lakosok száma 80 000 körül volt.
A város ipari jellege az 1980-as évek végéig meghatározó volt. Ezután a nehézipar és a bányászat jelentősége csökkent és a város gazdasági szerkezete jelentősen megváltozott.
1991 óta megyei jogú város.
Tatabányán 2007-2008-ban két pláza is megnyitott: a Vértes Center és az Omega Park.
Megyeszékhely kérdése:
1945 után a megye székhelye Esztergom volt, de a megye vezető szervei a székhely áthelyezését kérte az alábbi indokokkal: nehezen megközelíthető, a megye és az országhatár szélén van. Elkezdődtek a viták ezzel kapcsolatban. 1948-ban eljutottak odáig, hogy vagy Tatára vagy Tatabányára volna jó tenni a megyeszékhelyet. 1950-ben a Népgazdasági Tanács azzal érvelt Tatabánya mellett, hogy a szénbányászat jelentősen fejlődni fog és könnyen megközelíthető a város. Tehát a szénbányászat dinamikus fejlődése mellett megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a városfejlesztés alapjait.
Tatabánya városrészei:
A két világháború után, 1947. október 1-jén Bánhidát, Felsőgallát, Alsógallát és Tatabányát, a négy szomszédos községet Tatabánya néven egyesítették.
.:
Belterületek:
Külterületek:
Csákányospuszta, Síkvölgypuszta, Szőlőhegy.
Testvérvárosok:
Baráti városok:
Képgaléria:
|
|
|
|
|
Ipari Skanzen, hatajtós házak
|
I. világháborús emlékmű (Görömbey Imre, 1927)
|
II. világháborús emlékmű (Nausch Géza, 1997)
|
|
Szent Borbála szobor /Péterfy László/
|
Az Erőműi-tó /"Centrálé"/
|
A megyeháza épülete /szoc.reál/
|
|
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája /MÜTF/
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
