|
Salgótarjánról!
 Salgótarján megyei jogú város Észak-Magyarországon, Nógrád megye székhelye, népesség tekintetében Magyarország megyeszékhelyei közül Szekszárd után a második legkisebb.
A név eredete:
A Salgótarján név a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, mely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály.
Fekvése:
A Cserhát-hegység északkeleti részén, a Karancs hegy tövében, a Karancs és a Medves között terül el. A várostól északkeletre Salgó várának romjai egy bazaltkúpon találhatók.
Története:
A település már a középkorban is létezett, de kevés ismeretünk van róla, feltehetőleg kis falu volt. Nevének Tarján része az azonos nevű magyar honfoglaló törzs nevéből származik, a salgó régi magyar szó jelentése pedig: „fényes”.
Vára, melyről Petőfi Sándor Salgó című versét írta, a 13. században épült.
A településnek temploma már a 13. században is volt. A középkor folyamán "kenyeretlen Tarjánként" említik először a település állapotát jelezve. A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. A lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé.
1850-ben barnaszenet fedeztek fel a falu közelében. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. 1922-ben kapott városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán. 1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg.
Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket.
Somoskőújfalu a 2004. szeptember 4-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról.
1994-ben Salgótarján a megyei jogú városi rangot is megkapta.
Zagyvapálfalva néven a belügyminiszter Andrásfalva és Pálfalva községeket 1910. január 1-én egyesítette s így közigazgatásilag egy községgé vált. Házainak száma 218 és római katolikus vallású magyar lakosaié 3499 fő. Postája, távírója és vasúti állomása helyben volt. Andrásfalvának az 1548. évi adóösszeírás szerint Lotho János volt a földesura. A későbbi összeírásokból hiányzik a község, sőt az 1705-1720. évi összeírásban sem fordul elő. 1826-ban a gróf Thoroczkay család és a Csoma örökösök voltak a helység földesurai; később, a 19. század közepén, Gyürky Ábrahám birtokában találjuk majd báró Solymosy Jenő volt itt nagyobb birtokos. Pálfalva község viszont Alsó- és Felső-Pálfalva egyesüléséből keletkezett. Már a középkorban létezett. 1548-ban Nagyfáy Balázs birtokában találjuk. A későbbi összeírásokból hiányzik. Az 1715-1720. évi összeírásokban ismét szerepel, de csak egy magyar és három tót háztartással. 1740-ben a Komjáthy és a Pakots családok, 1770-ben Mikulay István, Komjáthy Sándor, Pap József özvegye, Patkó István örökösei és Beniczky István voltak a földesurai. A 19. század elején még puszta, 1826-ban Felső-Pálfalván 164-en, Alsó-Pálfalván 120-an laktak, közöttük Bornemissza Károly, Komjáthy özvegye és Okolicsányi Péter. 1836-ban már egy községgé alakult s ekkor az alsópálfalvai részen 139, a felső pálfalvain 221 lakosa volt, földesurai pedig a Bornemissza, a Komjáthy, a Pap, az Okolicsányi és a Kun családok voltak. Később Gyürky Ábrahám lett a legnagyobb birtokosa. A község határában a "Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat"-nak volt kőszénbányája, Pock Jenőnek pedig táblaüveggyára. A községhez tartozott: Csókás-puszta, Erzsébet-huta és Frigyesakna bányatelepek.
Gazdaság:
A város fejlődésében sokáig döntő szerepe volt a bányászatnak, amellyel az 1970-es évek elején felhagytak. Azóta a gépipar és a könnyűipar a jellemző. A több mint 100 éves múlttal rendelkező acélárugyártás gyakorlatilag megszűnt, egyedül a hideghengermű és a szöggyártó részleg üzemel. A város életében meghatározó volt az üveggyártás (sík- és öblösüveggyártás), azonban a síküveggyártás az 1990-es évek elején megszűnt. Ma már csak járműüveg készítése folyik, melyhez az alapanyagot az orosházi üveggyárból szállítják. A városban jelenleg egy ipari park található.(Mitsuba üzem, Szolgáltatóház melyet irodák részére tartanak fenn, és még pár kisebb cég.)
Kultúra:
- DŰVŐ Zenekar – nemzetközi elismerésnek örvend
- Nógrád Táncegyüttes
- Hibó Tamás grafikus művész
- Czinke Ferenc grafikus művész
- Szujó Zoltán grafikus művész
Látnivalók:
- Salgó vára
- Római katolikus templom (barokk stílusú, 18. század)
- Magyarország egyetlen föld alatti bányamúzeuma
- Nógrádi Történeti Múzeum
- Somoskő vára
- Karancs kilátó
- Radnóti szobor (Varga Imre alkotása)
- Képek Salgótarjánról, Nógrád megyéről
Képgaléria:
|
|
|
|
Körforgalom a Rákóczi út, a Salgó út, és a Füleki út kereszteződésében
|
Testvérvárosai és partnervárosai:
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
