Katharine Hepburn

Élete

Korai évek

Katherine vagyonos család gyermekeként született a connecticut-i Hartfordban. Urológus apja és szüfrazsett anyja nyíltnak, szókimondónak nevelte, de nagyra törő ambícióit a testedzésében is kamatoztatta: úszott, lovagolt, golfozott és teniszezett. A bátyja 14 éves korában véletlenül felakasztotta magát, miközben egy apjától tanult csomózási technikával kísérletezett. Katherine-t nagyon megrázta testvére halála, sokáig november 8-át, bátyja születésnapját ünnepelte sajátjaként. A magánórák mellett a Bryn Mawn College óráit hallgatta és itt határozta el, hogy színésznő lesz.

Karrierjének kezdete

A diploma megszerzése után a Broadway-en és más helyeken kapott kisebb szerepeket. A közönség hamar felfigyelt rá, különösen az 1931-es Art and Mrs. Bottle című darabban. A következő évben filmszerepet kapott az A Warrior’s Husband című kalandfilm hercegnő karaktere meghozta számára a hírnevet. Filmes ajánlatok egész sora következett és néhány próbafelvétel után kiválasztották a Búcsú a szerelemtől főszerepére. A film óriási kasszasiker volt és miután megállapodtak a fizetési igényekben, az RKO Pictures szerződést írt alá Hepburn-nel. Két év alatt öt filmet forgatott, a harmadikért, az 1933-as Morning Glory-ért elnyerte élete első Oscar-díját. A negyedik film, az 1933-as Fiatal asszonyok a 1930-as évek egyik legsikeresebb filmjévé vált.

A sikersorozat egy időre kihunyni látszott, ugyanis a színésznő nem volt hajlandó alkalmazkodni Hollywood formanyelvéhez, csillogó világához. Nem viselt sminket, nem adott interjúkat és gyűlölte ha fényképezik. Általában overált és teniszcipőt viselt. Ha mégis adott interjút valamelyik újságírónak, akkor alkalmanként élvezettel hazudott önmagáról. Egyszer egy riporter megkérdezte tőle, hoyg hol volt az esküvője, amire így válaszolt: "Nem emlékszem." Máskor egy másik riporter megkérdezte, hogy ha lesz gyermeke, akkor mennyit szeretne, akkor ez volt Hepburn válasza: "Két fehér és három színes bőrűt". A szokottól eltérő viselkedése meglepte a közönséget és mikor 1934-ben visszatért a Broadway-re, a The Lake előadásaira, nem a várt sikert érte el. A kritikusok lehúzták a darabot és a belépőjegyek sem keltek el. Élete Hollywoodba visszatérvén sem fordult sokkal sikeresebbre. 1935-től 1938-ig csak két fontosabb filmszerepet kapott: az Alice Adams (1935), amelyért megkapta második Oscar-jelölését és a Stage Door című filmet 1937-ben. Az Elfújta a szél végős castingjában ketten maradtak Vivien Leighel, Selznick azonban nem mellette döntött.

Spencer Tracy

Az éveken át tartó hullámvölgy miatt a közönség beskatulyázta, a kritikusok „kassza-gyilkosnak” bélyegezték. Elhatározta, hogy ismét visszatér a Broadway-re, ahol 1938-ban óriási sikert aratott A Philadelphiai történet című darabbal. Rögtön megvásárolta a filmkészítés jogait, így saját maga tárgyalhatott Hollywooddal a megfilmesítésről, ő választotta ki a színészeket és a rendezőt, George Cukort is. A film 1940-ben a színpadi verziónál is nagyobb sikert hozott, a színésznő megkapta harmadik Oscar-jelölését. Következő, 1942-es filmje, Az év asszonya vezette be Spencer Tracy-t Katherine életébe, amely kapcsolat 25 éven és nyolc további filmen át tartott. Negyedik Oscar-jelölését is ennek a filmnek köszönhette. Közös filmjeik legsikeresebb darabjai az Ádám bordája (1949), a Pat és Mike (1952), és a Desk Set (1957). Hollywood a leghíresebb románcként tartotta őket nyilván. Kétségtelenül egy pár voltak, de nem éltek együtt folyamatosan, egészen Tracy utolsó pár évéig. Óvatosan távoltartották magukat a sajtó nyilvánosságától, gyakran használták a stúdiók és szállodák hátsó bejáratait. Tracy jámbor katolikus volt, egy másik asszony férje volt 1923 óta, és az is maradt a haláláig. A barátai és az életrajzírók nem Spencer katolikus hitében látták a fő okot, amiért nem vált el a feleségétől, hanem túl bűnösnek érezte volna azt, hogy elhagyja süket fiát, Johnt.

Katharine-nak volt pár szerelmi kapcsolata Tracy előtt, néhány rendezővel és többek között Howard Hughes producernek és aviátornak is éveken át a szeretője volt egészen 1938-ig. Hepburnnek azonban csak egy igaz szerelme volt egész életében, Spencer Tracy. Teljesen összetört a szive, mikor Tracy meghalt és sohasem nézte meg utolsó filmüket.

Hepburn figuráját Martin Scorsese is megmintázta az Aviátor című 2004-ben Howard Hughes életéről készült filmjében. Cate Blanchett játszotta a szerepét rendkívül hitelesen, amiért elnyerte a legjobbb női mellékszereplő díját az Oscar-díj átadáson.

1950-es és 1960-as évek

Az Afrika királynője című filmmel (1951) Humphrey Bogart partnereként az érett asszony szerepkörébe került és megkapta ötödik Oscar-jelölését. Az 1950-es évek során több filmben is ezt a karaktert hozta (Velence, nyár, szerelem David Lean rendezésében – 1955, Az esőcsináló – 1956, Suddenly, Last Summer – 1959). Az 1960-as években a rendezők elfelejtették egy időre, főleg azárt, mert ideje legnagyobb részét betegeskedő párjára, Spencer Tracy-re fordította. Az évtized egyik legsikeresebb filmje, az 1962-es Long Day’s Journey Into Night már a kilencedik akadémiai jelölést hozta meg számára. Öt éves kihagyás után együtt forgatták kettejük és egyben Spencer Tracy legutolsó filmjét, a Találd ki, ki jön ma vacsorára? 1967-ben. Néhány héttel a színész halála után Katherine Hepburn a filmben nyújtott alakításáért elnyerte élete második Oscar-díját. A következő évben Az oroszlán télen című filmmel már a harmadik aranyszobrocskát tarthatta a kezében.

1970-es évek

Az 1970-es években a televízió felé fordult (Glass Menagerie – 1973, Love Among the Ruins – 1975 és a Corn is Green – 1979). Továbbra is feltünt kisebb mozis szerepekben, többek között 1975-ben a Cogburn, a békebíróban John Wayne partnereként és 1981-ben Henry Fonda oldalán az Aranytó című filmben, amelyért hazavihette a negyedik Oscar-díját.

Kései filmes évek

Az 1980-as években további TV-filmet forgatott és 1991-ben megírta önéletrajzi könyvét, „Me” (Én) címmel. Utolsó mozifilmje A sors útjai volt 1994-ben, amiben Warren Beatty-vel és Annette Bening-gel szerepelt a vásznon. Ugyanebben az évben készült el utolsó TV-filmje is, One Christmas címmel. Az 1990-es évek közepe felé emlékezet-kihagyásai miatt végleg visszavonult a színművészettől és teljes magányban töltötte napjait. 96 éves korában, otthonában Old Saybrook-ban halt meg.